![]() |
||
THE GARABANDAL STORY IN HUNGARIAN |
||
ISTEN SZÓL VÁLSÁGBAN LEVO EGYHÁZÁHOZ SZU˝ZANYÁNK JELENESEI GARABANDALBAN Irta: Joseph A. Pelletier, A.A. A KÖZSÉG Garabandál igen kellemes fekvésu˝, 300 lakosú község, elszigetelve a hatalmas Cantábria-i hegyek által Sapnyolország északnyugati részén. Santanderto˝l, ami provinciális fo˝város és pu˝spöki székhely, kb. 60 mérföldre fekszik délnyugatra. Kb. 70 jÓl megépített öreg ko˝ház áll sorban egy keskeny sávon, mely lenéz a csodálatos erdo˝s völgybe, amely belenyúlik a lent fekvo˝ síkságba. AZ ANGYAL MEGJELENIK Garabandal története 1961 június 18-án, vasárnap este 1/2 9-kor kezdo˝dik. Négy egyszeru˝ kisleány iátszik a Callejá-nak nevezett ösvényen, a község déli végén. Hirtelen mennydörgést hallottak, majd utána egy fényes angyal jelent meg, elo˝ször Gonzalez Conchitának (Szeplo˝telen fogantatás), majd csaknem rögtön utána Mazon Lolinak (Fájdalmas Szu˝z), de ugyancsak Gonzalez Jacintának és Gonzales Mária Cruz-nak. Az azonos családi nevek ellenére a leányok rokonságban nem voltak. A nevezett elso˝ három leány 12 éves volt, míg a negyedik 7. A község elszigeteltségére valÓ tekintettel azonban a leányok szellemi és pszicholÓgiai fejlettsége a valÓságban koruknál lényegesen alacsonyabb volt. Az angyal még nyolcszor jelent meg nekik júniusban. A MIASSZONYUNK ÉRKEZIK Az angyal elo˝ször július elején beszélt hozzájuk. Azt kérdezte: “Tudjátok, miért jöttem? Hogy bejelentsem nektek, holnap, vasárnap, a Szu˝zanya fog nektek megjelenni, mint a kármelhegyi Miasszonyunk.” Az angyal küldetése az volt, hogy elo"készítse a gyermekeket Szu"zanyánk érkezésére és az o" hírnöke legyen. Az angyal a következo" nap visszatért a Szu"zanyával, de utána sokkal kevesebb alkalommal jelentkezett. A Szu"zanya ezután majdnem mindennap megjelent, néhányszor a gyermek Jézussal a karján. AZ ANYA ÉS A GYERMEKEI A négy leány rendkívüli egyszeru"séggel beszélt a Sz u"zanyával. Beszéltek mindennapi életükro"l, ahogyan a mez o"re kimennek szénáért, vagy ahogyan a naptól lesülnek. Szu"zanyánkat örömmel töltötte el a gyermekded beszéd. Kedves és majdnemhogy lenyu"gözo" spontánság jellemezte a jelenéseket. Conchita naplójában megjegyzi, hogy az angyal a Szu"zanyával együtt menynyit nevetett gyermekes megjegyzéseiken. Megemlíti, hogy a Szu"zanya többször megesókolta o"ket. Néhány alkalommal, amikor a gyermek Jézussal jött a Szu"zanya, megengedte a gyermekeknek, hogy a kisdedet karjaikba vegyék. Sokan ebben jelet láttak ahhoz, hogy részünkro"l gyermekded magatartás sz ükséges a kisded Jézus és a Sz"zanya iránt. AZ ELSÖ ÜZENET Júlis 4-én szólt a Szu"zanya a leányokhoz, ami az elso" üzenetnek tekintheto". Ez az üzenet megero"sítette az áldozathozatal fontossáfigát, a vezeklést és a szentségekhez járulás gyakoriságát. Mondta, hogy az embereknek elso"sorban becsületes életet kell élniük, mertha nem teszik ezt, akkor nagy büntetés éri o"ket. Az üzenet ugyancsak figyelmeztet, hogy a pohár már nagyon telikés ha az emberiség nem változik akkor nagy büntetés szakad rá. Ez az üzenet egy táblára volt írva, mely az angyal lába alatt volt júniusban, de a gyermekek akkor még nem értették a szöveget. A Szu"zanya azt mondta leányoknak, hogy az üzenetet október 18-án hozzák nyilvánosságra, amit leányok meg is tettek. A MASODIK ÜZENET A második üzenet sokkal késo"bben, a jelenések végén érkezett. A Szent Szu"z Conchitának 1965 január 1-én kijelentette, hogy Szent Mihály arkangyal majd megjelenik június hó 18-án, és nevében üzenetet ad át. Szent Mihály útján a Szu"zanya panaszkodott, hogy elso" üzenetének nem volt foganatja és figyelmeztetett arra, hogy második üzenete az utolsó lesz. Ugyancsak figyelmeztetett arra is, hogy a pohár, amely legutóbb már majdnem tele volt, most már kicsordult.Kijelentette, hogy sok pap, püspök és érsek a kárhozat útján van és sok lelket visznek magukkal. Nagy bánatot okoz neki az Oltáriszentség elhanyagolása. Sürgette, hogy fordítsuk el magunktól Isten haragját igyekezetünkkel, mert Isten megbocsátana nekünk, ha a bu"nbocsánatot o"szinte szívvel kérnénk. Biztosított bennünket arról, hogy ha, ezt o"szintén kérjük, kérésünk meghallga gatásra talál. Végso" szavai azt mondták, hogy serkentsük magunkat fokozottabb önfeláldozásra és hivatkozzunk Jézus szenvedéseire. A látnokok elragadtatás közben rózsafüzérrel a kezükben. Szu"z Mária megtanította o"ket arra, hogyan kell a rózsafüzért rendesen imádkozni. AZ ÜZENET HITTÉTELEK SZERINT REÁLIS Eugenio Beitia püspök, Santander egyik korábbi püspöke, 1965 július 8-án nyilatkozatot adott ki, amelyben a garabandali jelenések természetfeletti jellegét elutasította. Ugyanabban a nyilatkozatban azonban elismerte az üzenetnek hittételeink szerinti igazságát. "Hangsúlyoznunk kell - mondta - hogy sem az üzenet, sem pedig az abban foglalt lelki tanácsok vallási szempontból semmiféle elítélendo" vagy elvetendo" tanítást nem tartalmaznak. Ezek mind nyilvánosságra kerültek már a hívo"khöz szólva, akik számára az imát és az Oltáriszentség tiszteletét, különösképpen a Mária iránti tiszteletet a hagyományoknak megfelelo"en és a bu"neink által megbántott szentséges Istento"l való fételmet szorgalmazzák. Ezek mindössze megismétlik az Egyház tanítását ezekben a kérdésekben". A RÓZSAFLÜZÉR ÜZENETE ÉS AZ EGYÉNI IMAK FELÚJÍTÀSA Beitia püspök említi "a Mária-tisztelet fokozását a hagyományos és dicséretes módon", minthogy ez is egy része a garabandali lelki jótanácsoknak. Ugyanakkor ez nem része annak, amit hivatalos üzenetnek nevezhetünk és amit Szu"z Mária akár közvetlenül, akár közvetve Szent Mihály útján 1965-ben adott. De a tágabb értelmu" garabandali üzenet határozottan sürgeti a hagyományos Mária-imát, a rózsafüzért. A Boldogságos Szu"z vette a fáradságot, hogy megtanítsa a leányokat, hogyan mondják azt helyesen, vagyis igen lassan és figyelmesen. és megparanesolta nekik, hogy mondják el vele ahányszor megjelenik. Megkövetelte to"luk, hogy elmondják minden jelenéskor, de ezenkívül naponta is. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a Szu"zanya megtanította a leányokat arra, hogy a többi fontos imát is ugyanúgy mondják. Az elso" leckét az egyéni imára 1961 augusztus 8-án adta Cruz Máriának, amikor az elragadtatásban volt a község templomában. Conchita ezt a következo"képpen irja le naplójában: “...Elo"ször nagyon lassan kezdte mondani a Hitvallást a Boldogságos Szu"zzel. Cruz Mária akkor elmondta, hogy a Szu"zanya átvette a szót és elo"re mondta az imát, hogy megtanítsa o"t lassan imádkozni. A Hitvallás után az Üdvözlégy mennyország Királynéjá-t és a keresztvetést végeztette vele igen lassan és pontosan.” HANGSZALAGOK TÀJÉKOZTATNAK A hangfelvételek a gyermekekro"l, amint elragadtatás közben a rózsafüzért és más imákat mondják, két jellegzetességet fednek fel ezekben az "igen lassú” imádságokban. Minden szó nagyon -nagyon lassan volt kiejtve és határozott szünet volt minden kéthárom szó között, pl.: Ü d v ö z l é g y, Mária,– malaszttalvagyte teljes, – az Úr – van teveled RÓZSAFÜZÈR ÈS EGYÈNI IMÀK FELÚJÍTÁSA
A Szu"zanya megtanított minket a rózsafüzér, az egyéni és a közös imak elmondására. Közölte velünk, hogy mindezeket az imákat lassan kellelmondanunk, hogy gondolkodhassunk és szeressünk imádkozni. Hagondolatunkat az imára fordítjuk, a szívünk követni fogja az imát. A rózsafüzérnek és minden más közös imának ez a lassú, kihangsúlyozott és hatásos imádkozása új és gyümölcsözo" jelleget ad. FORMASÀGTÓL MENTES ÜZENET Ezek a részletes utasítások az egyéni ima megújítására és sok más, amit a Boldogságos Szu"z tanított a gyermekeknek többszöri megjelenése és üzenetei alkalmával (belso" szó, kíséro" látomás nélkül), magukban foglaIják azt, amit a formaságok nélküli, de hiteles garabandali üzenetnek nevezhetünk. MAGÀNJELLEGÜ ÜZENETEK A Miasszonyunk üzenetei közül soktisztán magánjellegu" volt. Voltak felvilágosíté üzenetek, vigasztaló üzenetek azok számára, akik a faluba személyes problémáikkal jöttek. Mások kijelentések voltak, melyek egyes látogatóknak feltárták titkos gondolataikat és cselekedeteiket. Ezek között kételkedo" papok is voltak. A Boldogságos Szu"z kijelentette Conchitának, hogy a nagy amerikai Garabandalapostol, Joey Lomangino, a nagy csoda napjan visszanyeri látását. Ugyancsak mondott a Szu"zanya Conchitának és három barátno"jének más hasonló dolgot is. ISTENI PARANCS A LELKI VÀLSÀG IDEJÈN A jelenések alatt adott üzenetek nem tartalmasnak új hittételeket. Hitünk mélysége to"lük nem fog növekedni. Az isteni kinyilatkoztatások az utolsó apostol halálával lezáródtak. A jelenések üzenetei isteni parancsok, melyek megmondják, hogy lelki válság idején mit tegyünk. Ebbo"l a szempontból érdekes megjegyeznünk, hogy a garabandali üzenetek minket elo"re figyelmeztettek a dolgokra, melyek mellett síkra kell szállnunk, amelyek rövidesen célpontjai lesznek az Egyház elleni közvetlen vagy közvetett támadásoknak, nevezetesen: Mária, rózsafüzér, Oltáriszentség, bu"n, elégtétel és feloldozás, Jézus kínszenvedése feletti elmélkedés (amely minket a bu"n meg-látására, az elégtételre és az ero"s fogadásra képesít). Az o" követelése a papok és egyháziak imádságát illeto"en, akik a kárhozat útján vannak, különösen elo"relátó és jelento"s. Egy üzletember Barcelonából kölcsönkért fényképezo"géppel és egyetlen magnéziumlámpával filmezte “a látható ostya csodáját”. A NAGY CSODA MFEG JONNI FOG a) A garabandali eseménynek még nincsen vége. A csúcspontja a nagy csoda lesz, amikor Isten, a mi Urunk a csodát végrehajtja. b) Ahogyan megfegyelmezésünk lelki ürességünknek megfelelo"en nagyon nagy lesz, ugyanolyan nagy lesz a világ ínségét kielégítendo" csoda is. c) "A Szu"zanya megmondta nekem a csoda napját és hogy az mibo"l fog állani. Nyolc nappal elo"tte kell nyilvánosságra hoznom úgy, hogy az emberek gyülekezzenek. A pápa látni fogja majd bárhol is lesz, hasonlóképpen Padre Pio is. A betegek, akik a csodánál jelen lesznek, meggyógyulnak és a bu"nösök megtérnek". d) "Senki lelkében nem lesz kétség, aki ezt a csodát látja majd, amelyet Isten, a mi Urunk fog végrehajtani a Boldogságos Szu"z közbenjárásával. Most pedig, amikor várjuk a csodának eme nagy napját, lássuk, hogy a világ megváltozik-e és a megpróbáltatást el tudjuk-e majd ezáltal kerülni". e) Padre Pioról megbízhatóan jelentik, hogy látta a csodát halála elo"tt. Ezen ne csodálkozzunk, mert mint tudjuk, egy másik személy, Ft. Luis Andreu, S.J. is látta a csodát és a Boldogságos Szüzet 6 órával halála elo"tt, 1961 augusztus 8-án. XII Pius pápa látta a fatimai csodát, a táncoló napot a Vatikánban négyszer és harminc évvel az eredeti portugáliai jelenés után. f) Èrdekes az a mód, ahogyan Conchita a csoda nagyságát leírja. "Nagy dolog lesz a világ szükségleteivel arányosan". Sokan úgy érzik, hogy a világ egy nagy égi eseményre szorul, hogy az felrázza és az Istenhez visszavezesse. Megjegyzendo", hogy a megpróbáltatás feltételes. Elkerülheto", “amennyiben a világ megváltozik”. g) Conchita leírásában további felvilágosítást is ad a csodát illeto"en Istennel való párbeszédébo"l 1963 július 20-án. “Mikor történik meg majd a csoda? Meg fog több embert téríteni?” – kérdezte Urától. “Megtéríti az egész világot” – válaszolta az Úr”. “Oroszország is megtér?” – kérdezte. “Igen, Oroszország is megtér és ezáltal mindenki (“todos”) szeretni fogja Szíveinket” – felelte az Úr. h) Conchita az egyetlen, akinek a Boldogságos Szu"z a csodáról beszélt. Egybe fog esni egy egyházi eseménnyel és egy szentnek a megünneplésével, aki az Oltáriszentség vértanúja, továbbá csütörtökön este lesz, 1/2 9-kor. Nemcsak a községben tartózkodók látják, hanem a környezo" hegyeken tartózkodók is. A legnagyobb csoda lesz, amit Jézus tett a világnak. Semmi kétség sem lesz a felo"l, hogy Istento"l jön és az emberiség javára történik. A csodának egy jele (“un senal del milagro”), amit lehetséges lesz filmezni, vagy televízión közvetíteni, de nem megérinteni, a fenyo"k közöft marad. A gyerekek tárgyakat tartanak fel, hogy Szu"z Mária megcsókolja azokat. AZ ISTENI FIGYELMEZTETÈS A Szu"zanya Conchitát 1965 január 1-én a fenyo"knél, egy isteni figyelmeztetésre intette, ami meg fogja elo"zni a nagy csodát. Mindenki fogja látni és tapasztalni az egész világon, és Istennek közvetlen cselekedete lesz. Felfogóképességünket meg fogja haladni. Ha valaki meghal to"le, az kizárólag az ijedségto"l lesz, amit a figyelmeztetés meglátása okoz. A figyelmeztetés a csoda elo"tt lesz és ideje Conchita elo"tt ismeretlen; célja pedig az lesz, hogy az embereknek leheto"séget adjon megjavulni a nagy égi jel elo"tt. A LÀTHATÓ SZENTÁLDOZÁS CSODÁJA
Már az elso" jelenések idején a leányok csodát kértek, amivel bizonyíthatják a jelenéseket. Egyet kaptak, melyet Conchita kis csodának nevezett (un milagruco), ami szokásos kifejezés Santander vidékén. Egy látható ostya jelent meg hirtelen és megmagyarázhatatlanul Conchita nyelvén 1962 július 19-én hajnali 1:40-kor. Pontosan ezt a csodát hirdette meg Conchita 15 nappal elo"tte Szent Mihály arkangyal kérésére, ki neki a szentáldozást kiszolgáltatta. Sokan látták az eseményt és egy férfi, aki kis távolságra állott Conchitától, néhány fényképet is készített. ELÉG BIZONYÍTFEK VAN MÁR
A jelenésekkel és látomásokkal kapcsolatosan más rendkívüli jelenség is történt, melyre földi magyarázat nincs. Ezek, különösen, ha összegezzük o"ket, ero"teljes bizonyítékul szolgálnak az események valószínu"ségéhez. A három hívás, mely megelo"zte és elo"re jelezte Szu"zanyánk érkezését, az elragadtatás alatti menések, ringások és esések, a gyermekek többletsúlya mások számára és rendkívüli könnyu"sége egymás számára az elragadtatás alatt, az emberileg megmagyarázhatatlan ismeretek, számukra teljesen ismeretlen emberek cselekedeteiro"l, vagy gondolatairól, valamint a Szu"zanya által megcsókolt tárgyak, amiket a tulajdonosok látomas közben csodálatosan visszakaptak a Iátomások közben; ezek voltak azok a rendkívüli és emberileg megmagyarázhatatlan jelenések, melyek Garabandalban történtek. Miután megvizsgálták a gyerekeket elragadtatás közben, az orvosok megállapítják, a hogy a garabandali eseményeket természetes módon nem lehet megmagyarázni. A MEGCSÓKOLT TÁRGYAK ÉS CSODÁK A tárgyak megcsókolása a korai jelenéseknél kezdo"dött, ugyanakkor a Szent Szu"z olyan lényegesnek tartotta, hogy legutolsó jelenésének legfo"bb céljául tu"zte ki 1965 november 13-án Garabandalban, valamint Conchitának is bejelentette, hogy ebbo"l a célból fog eljönni. “Egy rendkívüli jelenés volt, -- írja Conchita - hogy megcsókoljon vallásos tárgyakat, melyeket utána szétosztunk, mivel ezek különös fontossággal bírnak". Conchita beszámolót irt erro"l a látomásról. A beszámoló fontosabb részei a következo"k: A Szu"zanya nekem azt mondta: "Vissza fogsz emlékezni, hogy mit mondtam neked a névnapodon (Szeplo"telen fogantatás napján, december 8-án), hogy sokat fogsz a földön szenvedni. Igen, hát bízzál bennünk és ajánld fel szenvedéseidet bo"kezu"en Szent Szívünknek hittestvéreid javára. Igy érezni fogod közelségünket". Ekkor mondtam neki: “Milyen méltatlan vagyok, Szu"zanyám, a sok kegyre, amit rajtad keresztül kaptam. De ugyanakkor te eljössz hozzám ma, hogy megkönnyítsed kis keresztemet, amelyet hordozok most". A Szu"zanya válaszolt: "Conchita, nem teéretted jöttem egyedül. Összes gyermekemért jöttem, hogy o"ket közelebb hozzam Szíveinkhez". Akkor azt mondta: "Adj ide nekem mindent, ami nálad van, hogy megcsókolhassam". Odaadtam neki mindent. Egy feszület volt nálam. Azt is megcsókolta és azt mondta: "Helyezd el a Kisded Jézus kezeibe". Megtettem. A Kisded nem szólt hozzám semmit. Miután mindent megcsókolt, azt mondta nekem: "A csókok által, amiket a tárgyaknak adtam, a Fiam csodákat fog cselekedni. Osszad szét o"ket mások közöft". "Örömmel teszem" - mondtam. Kérte, hogy tolmácsoljam az emberek kérését, melyeket a Szu"zanyának szántak. Elmondtam neki a kéréseket. Ekkor azt mondta: "Beszélj hozzdm, Conchita, beszélj a gyermekeimro"l. O"ket mind a köpenyem alatt tartom". "Az nagyon kicsi, mind nem férnek el alatta" – feleltem. A Szu"zanya mosolygott: "Tudod, Conchita, hogy miért nem öttem személyesen június 18-án, hogy a világnak szóló üzenetemet meghozzam? Mert fájt volna, ha nekem kellett volna megmondanom neked. De meg kell mondanom neked a ti saját érdekeitekért, és ha megtartjátok, akkor Isten dicso"ségére. Nagyon szeretlek titeket és kívánom, hogy üdvöbzüljetek és hogy mennyei Atyátokkal itt az égben egyesülni tudjatok, ugyanúgy a Fiával és a Szentlélekkel, Számíthatunk rád, ugye, Conchita?” “Ha láthatnálak állandóan, akkor igent mondanék. De ha nem, akkor nem tudom, mert én olyan rossz vagyok” - feleltem. “Te tégy meg mindent, amit tudsz és mi segíteni fogunk”. A Szu"zanya csak rövid ideig maradt. “Ez az utolsó alkalom, hogy engem itt látsz (sera la ultima ves que me vea aqui”). De én mindig veletek és a gyermekeimmel fogok maradni” - mondta. Ugyancsak mondta nekem: “Conchita, miért nem Iátogatod meg gyakrabban a Fiamat a tabernákulumban? O"ott vár rád éjjel és nappal”. Ekkor mondtam a Szu"zanyának: “Boldog vagyok, amikor mindketto"töket látom. Miért nem viszel magaddal most az égbe?” “Emlékezz, hogy mit mondtam névnapodon” - válaszolta a Szu"zanya. – “Amikor te magad Istennek átadod, kezednek tele kell lenni jótéteményeiddel testvéreid iránt és az Isten dicso"ségére. De jelenleg a kezed üres”. Mindennek vége most már. A boldog pillanatok, amikor az Ègi Mamámmal lehettem, a legjobb barátno"mmel (ezt a kifejezést Conchita gyakran használta) és a Gyermek Jézussal, elmúltak. Megszu"ntem o"ket látni, de nem szu"ntem meg jelenlétüket érezni. Mégegyszer nyugalmat adtak lelkemnek, örömet és ero"s vágyat, hogy hibdimat legyézzem és hogy minden ero"mmel Jézus és Mária szívét szeressem , akik minket annyira szeretnek... Ui. (A következo"ket magam allitom – Esto lo digi yo.) Nincs értelme a csodákban hinni, ha nem követjük az üzeneteket, illetve, ha nem követjük, amit az Egyház kíván to"lünk. A csoda meg fog történni úgy, hogy mi végrehajtjuk az üzeneteket és elismerjük a jelenéseket. Àmbár, ha végrehajtjuk az üzeneteket, nem fontos, hogy a jelenésekben higgyünk. A SZÍVESSÈGEK SOKASÁGA A megcsókolt tárgyak és az abból származó javak – akár anyagiak akár lelkiek - Isten akaratából születtek és az elso"dleges eszközei voltak hogy kifejlesszük és megtartsuk hitünket a jelenésekben a nagy csoda elér keztéig. Ez a számos csoda – akár anyagi, akár lelki – mindenesetre oka volt a Garabandal-mozgalom terjedésének az egész világon, a különbözo" santanderi püspökök negatív magatartása ellenére. A SZERETET ÜZENETE Az 1965 november 13-i látomás legjelento"sebb része, hogy a garabandali jelenések szeretetteljes üzenettel zárultak: “Az összes gyermekemért jöttem, hogy azokat közelebb hozzam szívemhez ... beszélj nekem gyermekeimro"l. Mindet a palástom alatt tartom ... mindig veletek leszek és gyermekeimmel”. Szeretet volt ez csodákkal alátámasztva, mely folyamatos bizonyítéka ennek a szeretetnek. De a Szu"zanya szeretete és gondoskodása rólunk csak azért volt, hogy közelebb hozzon minket Szent Fiához, aki bizonyítja szeretetét az által, hogy a szentségházban éjjelnappal vár ránk. CONCHITA HASONLÓ A FATIMAI LUCIÀHOZ A négy leány között, akiket a garabandali események érintettek, Conchita elvitathatatlanul a leglényegesebb személy. Conchita vezeto" szerepe a fatimai Luciáéhoz hasonlítható. Nemcsak abban hasonlít Luciára, hogy Isten fo"eszköze volt, hanem mint Lucia, o" is adott nekünk egy történelmi írást, ami a garabandali események legalapveto"bb része. Lucia megírta “emlék” –eit, Conchita a Naplóját. Mindkét irat egyszeru" és valószeru". Conchita 1962-ben kezdte el írni, amikor 13 éves volt és 1963 végén fejezte be, amikor még csak 14 éves volt. Ez a lelki napló közvetlen és mentes minden megszépítésto"l és kicseng belo"le a valószeru"ség, meg a különleges kedvesség. KÜLÖNBÖZÖ FOKÚ RÈSZVÈTEL Vannak még más érdekes részei is a hasonlóságnak Fatima és Garabandal között, a látomásokat, Iátókat illeto"en. Mindkét esetben több gyermek volt érdekelve, ami biztosítja az üzenetek hitelességét és pontosságát. Ugyancsak minden alkalommal különbség van abban, hogy a Iátomást látók milyen mértékben voltak az események részesei. Fatimában Lucia beszélt a jelenéshez es Francisco sohasem hallotta a Miasszonyunk hangját. Garabandalban Conchita többször látta a Szu"zanyát, mint a többi három leány, továbbá o" volt a leginkább érintve a beszélgetésekben, amelyek különösen jellegzetesek a spanyolországi eseményekre, ha összehasonlítjuk azokat akár a lourdes-i, akár a fatimai eseményekkel. Loli a következo" fontos személy, aki jobban az események középpontjában állt, mint akár Jacinta, vagy Maria Cruz. Végeredményben csak igen keveset tudunk Jacintáról, aki csendes és zárkózottabb természetu", de Maria Cruz méginkább. A SZENVEDÉS MISSZIÒJA A jelenések korai napjaiban Miasszonyunk elo"re jelezte, hogy a Iátók részére eljön majd a tagadások és ellentmondások ideje egymás és szüleik között. Ezek a jóslatok be is váltak és nagy lelki szenvedések következtek mindegyik leányra, de különösen Conchitára. Miasszonyunk is, valamint a mi Urunk is megmondta Conchitának, hogy sokat kell majd szenvednie a világért – földi küldetése részeként. GARABANDAL EGYEDÜLÁLLÓ ESEMÉNY Garabandal több oknál fogva egyedülálló a történelemben a Mária-jelenések között. A jelenések szama, ami kétezer körül van, már eleve csodálatos. A jelenések valamint egy újfajta égi kapcsolat gyakori használata, nevezetesen a lelkük mélyén hallott üzenetek a nyilvánosság számára, különböztetik meg Garabandalt Lourdes-tól és Fatimától. A látomások ideje (1961 június 18-tól 1963 november 13-ig) és a látomás nélküli üzenetek ido"tartama (1963 áprilisától 1966 februárig) már maga is egyedüIálló. A dolgok, amiket meghirdettek a jövo"re nézve és amelyeknek még be kell következniük (a figyelmeztetés, a nagy csoda és a fenyo"k feletti állandó jel, valamint a lehetséges büntetés) még különösebbek. A helyek változatossága, ahol a Iátomások lezajlottak (a templomban, a templom kapujánál, otthon, a falu különbözo" utcáiban, a fenyo"knél, a temeto"ben), elámító. Az ido", amikor a jelenések történtek, a nappalnak és az éjszakának valósággal minden órájában, szintén rendkívüli. A másodlagos vagy kiséro" csodák bo"sége – mint a látható szentáldozás csodája, a hívások, az elragadtatásos menetek és esések – mind szinte lenyu"gözo". A Iátnokok küzdelmei, a nehézségek és ellenkezések, amelyek szinte állandóan kísérték az eseményeket, olyan rendkívüliek, hogy nem igen lehet rájuk természetes magyarázatot találni. A mód, ahogyan Garabandal áthidalta az akadályokat és szélesebb körökben is ismertté és elfogadottá vált, még egy, szinte hihetetlen tény az eseményekkel kapcsolatosan. Végül mindezek közt a legfontosabb, hogy a garabandali jelenések terjedését mindenütt szinte csodálatos áldásözön kisérte gyógyításokkal, megtérésekkel és a hit, valamint a felebaráti szeretet csodálatos ero"södésével mind a terjeszto"k, mind pedig a követo"k részéro"l. ORVOSOK ÉS HITTUDÓSOK VÈLEMÈNYEI 1962 nyarán egy spanyol teológus néhány jegyzetet készített Garabandalról dr. Ricardo Puncernau, a barcelonai egyetem ideggyógyásza számára. (A teológus nevét nem közöljük az okmány magánjellege miatt.) A következo"kben közöljük a teológus néhány idevágó észrevételét. a) A doktorok által nyújtott tájékoztatás tanulmányozása után (dr. Ortiz gyermekorvos Santanderbo"l, aki 22 egymásutáni napot töltött a leányok tanulmányozására) arra a meggyo"zo"désre jutottam, hogy bárminemu"rendes, vagy rendellenes lélektani magyarázat kizárt. b) (A szerzo" megjegyzése: dr. Puncernau komoly orvosi tekintély Garabandalt illeto"leg. Ö kb. 20 alkalommal Iátta a leányokat elragadtatásban és alaposan megvizsgálta o"ket az alatt és után. Arra a megállapításra jutott, hogy semminemu" természetes, akár rendes, akár rendellenes magyarázat a garabandali eseményekre nem adhat ó.) c) A lelki élet szakemberei szerint a szellemek megkülönböztetésének szabályai nem mutatnak San Sebastian de Garabandal esetében ördögi befolyásra. Ugyancsak nincsen nyoma a világi felfogásnak, becsvágynak, pénzéhségnek vagy go"gnek sem. d) Számos vallásos, okos, mérsékelt és becsületes ember, akik San Sebastian de Garabandalt meglátogatták, hajlamosak egy természetfeletti magyarázatra. Közöttük volt néhány Spanyolországban ma élo" kiváló teológus is. e) Hiszem, hogy komoly és több mint elégséges alapja van annak a hitnek, hogy a Szent Szu"z jelenései a négy leány számára San Sebastian de Garabandalban “valódiak”. AZ EGYHÀZ ÀLLÀSPONTJA
a) Santander püspökei a jelenések óta több különbözo" kijelentést tettek. Mindannyian visszautasítják a garabandali események isteni eredetét. Àmbár Róma következetesen a helyi püspökök kezébe helyezte a kivizsgálást, mégis az eseményekben személyes érdeklo"dést mutatott. b) Conchitát Ottavini bíboros 1966 januárjában Rómába hívta. Conchita meglátogatta a vatikáni irodát és oi két és ott két és fél órát igen szívélyes kihallgatással töltött el. A látogatás után néhány nappal pápai kihallgatást kapott. A pápa a beszélgetés közben mondta (Note: Our grateful thanks to GLORIA DE OCAMPO for all her efforts in doing the Hungarian translation.) Top | Events | Messages and Prophecies | The Church's Position | Garabandal International | First Ten Years | |
||